HTML

Szarjon sünt

Örök emlék tahó, pofátlan, gátlástalan, vagy épp hazug közszereplőknek, médiamunkásoknak. S talán majd a követendő példáknak is.

Friss topikok

Kurvára mindegy, miről folyik egy tévéinterjú, amikor valaki tahóságba fojtja saját szánalmasságát, annál nem sok minden van lejjebb.

Tarlós főpolgi Kálmán Olgánál ment helybe a lófaszért, amikor pedig már minden érv kifogyott, a műsorvezető ócsárolásában nyert kielégülést.

Ezt mindenki, akinek 95 felett van az IQ-ja érti, azt, hogy maga nem, betudom a fáradtságának - közölte a vadbarom Olgával, aki csak annyit tudott visszakérdezni, hogy minden nővel így beszél? Aztán megdöbbenve le is zárta az interjút.

Puszi mindenkinek, aki ezt a csávót annak idején megválasztotta.

Frissítés: felkerült az atv.hu-ra az interjú, lehet nézegetni. Nem szóról szóra úgy hangzott el, ahogy hallás után, első felháborodásban feldobtam, de így még gusztustalanabb.

Címkék: Tarlós István

516 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sunt.blog.hu/api/trackback/id/tr194856913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.10.19. 10:27:15

@vidi-master: Ugyanaz megy, ment Budapesten kicsiben, mint az országban nagyban.

A ballibek felhalmozzák az adósságot, milliárdokat költenek semmire, (4-es metró, völgyhíd, alagút, ...)
Aztán ha jön valaki a trutyiba amit hagytak, és rendet próbál tenni, akkor fanyalognak.

mirigy187 2012.10.19. 10:28:57

@Trompf: Hogy mit próbálnak csinálni orbánék?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.10.19. 10:30:12

A Tarlós legalább bemegy az ATV-be, és próbálja elmondani a gondolatait. (Hogy ezután megy-e még, azt nem tudom!) Annak ellenére eleget szokott tenni a felkéréseknek, hogy tudja, hogy Kálmán Olga nem fog vele kesztyűs kézzel bánni.

2012.10.19. 10:30:26

@Trompf: Azért a rendrakásnak igencsak unortodox formáival találkozunk nap mint nap....

zajos1 2012.10.19. 10:30:43

Hova lett a kommentem?

hvg.hu/itthon/20121005_Meghuzta_a_parlamentben_egy_no_hajat_egy_

Tarlós bántjátok az igazságért. Az mszp-s képviselő meg tettlegesen inzultál egy nőt

luis5 2012.10.19. 10:34:43

Olga egy agresszív p...a végre beszólt neki valaki. Kapott egy tükörképet.

mirigy187 2012.10.19. 10:34:59

@zajos1: Ami ugye állítólag májusban történt. Persze ezt is csak akkor dobták be miután a fideszes juhász a bunkóságával megsértette a nőket. A fideszes honanyák persze akkor mélyen kussoltak.

Sadist 2012.10.19. 10:35:23

@altimus: "az is vilagos volt a mondandojabol, hogy nem akar nyiltan konfrontalodni a fidesszel es legfokepp orbannal."

Világos akkor lett volna, ha nyíltan megmondja, hogy "azért, mert a zorbánviktor így akarja". Csak ugye vér ciki lett volna bevallani, hogy a fidesz pincsikutyája. Lásd 8:35-nél a fejét. Másképp gondolkodik, mint a fidesz, de túl gyáva és beszari ahhoz, hogy nyíltan szembemenjen a bölcs vezérrel.

pilar ternera 2012.10.19. 10:35:57

@altimus: mi az, hogy NEM AKAR válaszolni? nem a szerelmi életéről faggatta! Tarlós közszereplő, minden köz-t érintő kérdésre válaszolnia kell!

ez itt az alapvető baj: amelyik kérdés tetszik (mert már kitaláltam rá vmi jó kis választ, akár hazugság, akár nem) arra válaszolok, amelyik meg kellemetlen vagy túl mélyre nyúl, arra nem?!?!?

egyébként az is eredmény, ha azt eléri, hogy kiderül: vmire nem tud vagy nem akar válaszolni az alany, mert akkor az tuti, hogy vmi gázos ügy. :)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 10:36:51

@vidi-master: Jaja, Ez a Kálmán Olga tényleg debil. Lovagol egy faszságon, ahelyett, hogy érdemi kérdéseket tenne fel. Nem tartom érdemi kérdésnek a önkényesen kitalált fikciók feszegetését, márpedig Olga asszony ezt teszi folyamatosan.

Tarlós finoman oldotta meg, én egyszerűen elküldtem volna a picsába ahová való!

mirigy187 2012.10.19. 10:37:26

@pilar ternera: Így van. Nem KO csinált magából tegnap hülyét akárhogy is erőltetik a fidesztrollok.

Sadist 2012.10.19. 10:37:57

@vidi-master: "végre van egy karakán, kemény és néha durva városvezető."

Ahhoz képest fülét farkát behúzza egy tök egyszerű és nyílt kérdéstől :D

Ultracivil 2012.10.19. 10:38:50

@altimus:

Hát igen! Igazad van !
Valahogy Tarlós, mindamellett hogy FIDESZ-es ember láthatóan tenni igyekszik a fővárosért.

Olgából azonban illik felkészülni!
Olga sohasem volt kis falat senkinek, nem azaz előre kérdéseket egyeztető típus.
Tarlós pedig láthatóan nem készült fel és sajnos láthatóan mélységesen fáradt is volt.

Az biztos, hogy ezerszer elátkozta azt a percet amikor elindult a Főpolgármesteri címért. Az is biztos és látható a kínos kérdéseket kikerülő válaszában, hogy kegyetlen erők feszülnek a FIDESZ és közte és már csak a betyárbecsülete köti össze a Fidesszel.
A FIDESZ a választások előtt teljesen irreálisan, mindenáron rövidtávú eredményt akar felmutatni, Tarlós pedig (végre valaki) távlatokban gondolkodik és ezt nem így akarja.

Szimpatikus a manus, de kérdés, hogy meddig bírja ezt a hatalmas FIDESZ-es nyomást?

mirigy187 2012.10.19. 10:39:27

@Sadist: Aki még akkor is viszakozott amikor vitézy gyereket kellett volna valagba rúgni. Aztán jött azzal, hogy nem is akarta. Na ennyire karakán a köpcös tarló.

idefix 2012.10.19. 10:39:34

Nem kedvelem Tarlóst, és tisztelem Kálmán Olgát a munkájáért.
Azonban mégis úgy érzem, hogy Olga tovább léphetett volna, miután látta, hogy nem fog válaszolni Tarlós a közte és a Fidesz között lévő valós vagy képzelt ellentétre. Így a beszélgetés elment személyeskedésbe és nem sok mindent tudtunk meg.

wowerman 2012.10.19. 10:43:26

@szekertabor: Lehet hogy ez nektek fideszeseknek újdonság lesz de így senkivel sem beszélünk ha magunkat kulturált embernek valljuk (Tarlós lehet hogy nem), akár férfi az illető akár nő

salv 2012.10.19. 10:45:24

Kalman Olga volt itt ritka hulye picsa. Ha Tarlosnak van esze, akkor tobbet nem pazarolja az idejet ilyenekre.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 10:46:22

@vénkujon: Hát öreg, ha sarokbaszorulásnak nevezhető az, hogy egy riporter mantraként ismétel egy bizonyos kérdést, akkor elég nagy baj van a fejedben...

Elég gagyi a színvonal, ha csak az az egy kérdés jár a banya fejében, hogy Tarlós mér pisál fideszes ellenszélben....
Azér ezen tényleg túl lehetne lépni, sokkal fontosabb lenne azokra a dolgokra rákérdezni, hogy miből gondolják finanszírozni a közlekedést, és nem azzal szarakodni, hogy miért van ellentét a frakció és a főpolgi között...., ez utóbbi amúgy is érdektelen és a kutyát sem érdekli.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 10:50:50

@pilar ternera: Adott rá választ, azt mondta, hogy közösen kezelik az ellentéteket, kompromisszumokat kötnek. Hogy a debil banya ezt nem érti meg vagy nem akarja megérteni, ez már tényleg nem fidesztroll kérdés, hanem IQ dolga. Egyszerűen ennél a kérdésnél (fidesz-Tarlós ellentét) sokkal fontosabb dolgok vannak, amikre rá kellene kérdezni, csak épp a debil banya nincs rá felkészülve, mert csak a fideszezéshez ért, mint annyi más libsi troll. Ennyi.

Mikrobi 2012.10.19. 10:50:55

Most komolyan egy Kálmán Olgával szemben mered bunkónak nevezni Tarlót? Hol élsz te, te tapló kommunista?!

Bafana 2012.10.19. 10:52:49

Én úriembernek érzem magam, de kálmánolgával alapból így beszélnék.

polly graph 2012.10.19. 10:53:13

Nem érdekel, hogy milyen kontextusban hangzott el az ominózus mondat és az sem, hogy ki mondta kinek.

Ellenben felvetett egy igen fontos kérdést. Nevezetesen azt, hogy vajon milyen értelmi képességekkel rendelkeznek azok, akik az országot, várost stb. vezetik. Nem sok Mensa tag lehet köztük.

dr kíváncsivagyok 2012.10.19. 10:53:58

@salv:
"Kalman Olga volt itt ritka hulye picsa. Ha Tarlosnak van esze, akkor tobbet nem pazarolja az idejet ilyenekre. "

Ja , ja ,... mert a meg nem válaszolt kérdést felteszi akár 3-4 - szer is a Taplós parasztnak...

dr kíváncsivagyok 2012.10.19. 10:55:27

@Bafana:
"Én úriembernek érzem magam, de kálmánolgával alapból így beszélnék. "

De úgy-e csak Te érzed magad úriembernek,...a környezeten nem...?!

mirigy187 2012.10.19. 10:55:34

Nem baj mutatja a fidesztrollok értékrendjét az egészről. Az ilyeneknek a birkamenet való oda még agy sem kell

pilar ternera 2012.10.19. 10:56:10

@Magánvéleményem: ez a minden konkrétumot nélkülöző mellébeszélés tipikus esete. de ha neked ez elég...

@Mikrobi: mázli, hogy itt vagy nekünk te, aki mindannyiunknak megmutatod, hogy milyen is egy jól nevelt kommentelő! :))

***

de ez nem is érdemel több szót, úgyhogy over&out.

dr kíváncsivagyok 2012.10.19. 10:57:48

@Magánvéleményem:
"Jaja, Ez a Kálmán Olga tényleg debil. Lovagol egy faszságon, ahelyett, hogy érdemi kérdéseket tenne fel. "

Igen,...képes többször is megkérdezni ugyanazt , ha a Tapló nem válaszol...
Érdemi kérdéseket ? Amire tud válaszolni Taplós ?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 10:59:06

Akár hívhatjuk is Tapló István főpolgármesternek a főpolgit, nem érdekel, de egy riporter rendesen készüljön fel egy interjúra, és ne egy kérdése legyen, főleg ne egy faszságról, ami kutyát sem érdekel.

Engem pl nem érdekel, és nem is érint az sem, ha esetleg ökölharc dúl a főpolgi hivatalban, amíg az utakon rendben megy minden. De kérdem én, hogy mi a faszér ősszel kell szétbaszni a közlekedést, amikor az iskolásokkal van súlyosbítva a BKV, és mér nem lehetett a felújításokat nyáron bevégezni...
Mér kell a közműveket iskolaidőben, az iskolák előtt basztatni Csepelen, amíg a nyári szünetben alig volt forgalom az iskolák környékén?

Ezek olyan kérdések amik valóban fontosak, mert azt mutatják, hogy nem csak a riporter a debil, de jónehány főmufti is a városházán.

Troll Tihamér 2012.10.19. 10:59:22

Olga egy ócska libsi kurva, nagyjából ennyi

champagneM 2012.10.19. 10:59:40

interjúrészlet (kb.)

T: mindenről én jutok az eszébe Olga?
O: maga azt csak szeretné. Nekem csak a lerobbant buszokról jut eszembe maga.
T: hát én is ezt mondom; de maga mégis mire gondolt (hogy én gondoltam)?!
Olga zavart arc...

A végén meg kitör belőle a "nőiség".
Ez a csaj megsértődött,hogy nőként nem nyűgözte le Tarlóst, hogy nem udvarolgatott, nem tette a szépet neki, a nőnek.:)
Mondjuk ahhoz kéne valami báj is.:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 11:05:10

@pilar ternera: Ennyi erővel arra is rákérdezhet, hogy szokott e veszekedni a titkárnőjével vagy kritizálja-e a fölpolgármesteri hivatal takarítási rendjét... kb. hasonló fontosságú kérdés, mint az, hogy ki akarják-e csinálni a fidesznyikek a főpolgit.
Bakker ez elmegy egy borsban, vagy egy celebújságban, de nem egy kvázi tényfeltáró riportban...

Semmitmondó, érdemtelen kérdésre mellébeszélés érkezett. Ezt nehéz elfogadni? Ez lenne a legfontosabb dolog a főváros ügyeiben? Ennyire sötét és elbutult minden libsi, hogy csak a fideszezés az egyetlen fontos ügy?

hulye.vagyok 2012.10.19. 11:05:30

En csak azt nem ertem, hogy milyen valaszra vart?

mirigy187 2012.10.19. 11:06:54

@Magánvéleményem: Te sem láttál több riportot kettejük között. Sokszor keményen vitatkoztak de a város ügyeiről. Na most az egyszer nem. Kár okoskodni.

bgp 2012.10.19. 11:07:19

@vidi-master: fidesz színekben nem fog, Vitézy közelebb van a fazékhoz.
Szoci színekben nem fog.
Maximum, ha magát indítja.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 11:09:33

@mirigy187: Most is lett volna egy halom aktuális kérdés, mi a faszér kell egy olyant erőltetni, ami a bulvársajtóba való. Lényegtelen, hogy hány riportot láttam, ilyennek nem lenne szabad megtörténnie, ha egy újságíró rendesen fel van készülve... csakhogy nem volt felkészülve... kvázi nem végezte el a munkáját... vagy erre utasította a főnöke. nem tudom melyik a rosszabb...

bgp 2012.10.19. 11:10:53

Egyébként nem adok 2 hetet, és a fidesztrollok elkezdik majd Tarlóst alázni. Kezd kicsit kényelmetlen lenni a fidesznek - Vitézynek.

kifordított nagyanyó 2012.10.19. 11:11:43

Még egy öngól nekik és még egy szög a koposójukba.
Gyerünk fideszbirkák,lehet vitorozni meg békemenetezni!

smartdrive 2012.10.19. 11:12:03

@a fene tudja még: na mi van, itt most nem az ultramacsót játszod? :D

burakefendi 2012.10.19. 11:15:13

gondlom, akik tarlóst meg egymást anyázzák, azért teszik, mert különbnek tartják magukat tarlósnál, hogy egy másik embert sértegessenek :)

egyébként szerintem össze kellene jönniük, szép pár lennének.

mirigy187 2012.10.19. 11:15:34

@Magánvéleményem: Nem volt felkészületlen. Sem előtte sem utána mert a többi riportalannyal meg tudta magát értetni csak tarlóssal nem aki korábban is néha bevágta a durcást de tény hogy most akaratosabb volt vele tarlós meg teljesen feleslegesen sértegette és ebben nem is lesz igazatok. Akkor álljon fel mint ahogyan fenyegetőzött is vele és menjen ki.

smartdrive 2012.10.19. 11:16:18

@champagneM: lol. már egy tinilány se sétál bele egy ilyen csapdába, de a legendás Kálmán Olga úgy beszopta, mint egy óvodás

jelenleg Olga a legnagyobb fake a médiában

champagneM 2012.10.19. 11:18:03

@hulye.vagyok: arra várt, hogy alázza a fidesz-frakciót, és hogy ez nem történt meg (T azt mondta, konfliktusok előfordulnak, majd kezelik, és neki van erre egy stratégiája amiről most nem akar beszélni), a csaj ott állt, hogy na ez már megint nem jött össze neki.:) És tovább próbálkozott, hátha.:) nem jött be csórikámnak.

vénkujon 2012.10.19. 11:23:31

@Magánvéleményem: mihez képest szorul sarokba a delikvens? nézd ezt. hírtv, m1..na itt bemennek parádézni. nem mondtam, hogy olga tökéletes, de legalább fel van téve pár keresztkérdés.
a fidesz ahhoz ért a legjobban, hogy hogyan kell becsomagolni a szart, hogyan lehet eladhatóvá tenni a fost. hát ebbe baszik kicsit bele olga. nem nagyon, de legalább van ilyen is.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 11:23:44

@mirigy187: Akaratosabb volt... ne röhögtess, megmakacsolta magát, mint egy öszvér.
Nem való riporternek az, aki nem tud másik kérdést feltenni, a nyilvánvaló patthelyzetben.

hulye.vagyok 2012.10.19. 11:23:58

@champagneM: Akkor jol gondoltam. Ezek szerint Olga telleg ennyire hulye, vagy ennyire hulyenek nezi Tarlost.

alfacharlybravo 2012.10.19. 11:24:54

A küfődi mértékadó sajtó csak Kálmán Olgákból áll. Van hímnemű nőnemű és bizonytalan nemű is. Olyan Móricka típus "akármit is mond a tanítónéni nekem akkor is az jut eszembe róla"

Kerek_moderatort_masikat 2012.10.19. 11:26:56

Olyan sokan utalnak itt az oszodi beszedre....

..elvtarsak... azert azt meg itt kulfoldon is TUDJUK, hogy az a beszed nem bevallalva, oszinten elmondva volt, hanem KIDERULT! Nagyon nem mindegy am...

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.19. 11:27:14

Ugyan már :)

Tarlós meg Kálmán Olga olyanok, mint egy összeszokott, öszecsiszolódott öreg, házsártos házaspár :)

huhhhu 2012.10.19. 11:27:59

@champagneM: A helyzet az, hogy Selmeczi valóban nagyon ostoba. Nem is értem, hogy lehet együtt említeni a két nőt. Tarlós meg egy bunkó.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 11:28:13

@vénkujon: Ha ebben az interjúban keresztkérdésnek számít 5 percen keresztül azzal szarakodni, hogy miért van ellentét a fidesznyikek és Taplós között, továbbá nem érzi-e magát Taplós úgy, hogy ki akarják csinálni a fidesznyikek, illetve mi lesz majd akkor ha Taplóst teszik felelőssé ha bedől a buszos dolog...
Ezek lennének a keresztkérdések? Ha igen, akkor bizony baj van!

vénkujon 2012.10.19. 11:33:36

@Magánvéleményem: nem erre értettem a keresztkérdést. annyira nekem sem jött be ez az adás, de legalább végignézhettem, ahogy geciznek egy fideszes politikussal. ez is valami.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 11:39:23

@vénkujon: Erre mondom, hogy nem volt felkészülve a riporter, lehetett volna számtalan kínos kérdést feltenni, de csak arra futotta a libának, hogy egy gyakorlatilag lényegtelen baromságot forszírozzon újra meg újra. Meg is kapta a magáét, amit meg is érdemelt.

Amúgy meg ez az igazi taplóság: sportgeza.hu/kajakkenu/2012/10/19/borkai_nem_fogadta_jancis_natasat/

croatico 2012.10.19. 11:39:29

@champagneM: Pedig igyekszik Olgi. Végre felvett egy olyan pulcsit, ami (éppen hogy) elfedi a két ráncos melle között eddig mutogatott sötét, valószínűleg gombás bőrfertőzéses foltot.

champagneM 2012.10.19. 11:40:36

@huhhhu: Selmeczi intelligenciáját mégis hogy mérted le? Abból amit felolvasott a papírról?:) Selmecziről (egyelőre) annyi derült ki, hogy jó pénzért elmondja amit várnak tőle. Hogy mennyi esze van, nem derült ki, nem erőlködött, hogy megnyilvánuljon.
Olga viszont meg akarja mutatni magát.:) Hogy mennyi "esze" van.:))) Így nála tényleg kiderül, hogy egy segg.

desmentir 2012.10.19. 11:46:08

Tarlósról mindig tudni lehetett, hogy egy pár két lábon járó gumicsizma, szóval nem a jómodoráról híres. De mivel a FIDESZ őt támogatta, hát megválasztották, most ez van, Budapest.
Most egyébként különösen zilált a pali, mert neki kell nevet adni ahhoz, amit a frakciója művel, támadják a kerületi polgármesterek, támadja a saját frakciója, támadja az ellenzék, furkálják korábbi kegyeltjei, neki meg csak Orbán segge marad, amit nyalhat.

Axel Westhoven 2012.10.19. 11:48:27

Tarlós leoltotta a komcsi ribancot. Na és?

Wallstreetbull 2012.10.19. 11:52:17

@Kerek_moderatort_masikat: Valóban kiderült, de ettől függetlenül: a Felcsúti Stoplis mikor fogja kimondani a nyilvánvalót, hogy "amit eddig csináltunk, fostalicska volt, nem mehet tovább, és álljunk le a hazudozással" ???!

Még a saját guriga WC-papírjának se otthoni magányában a retyón, ez az igazán baj !

mirigy187 2012.10.19. 11:56:41

@croatico: Hát torkos matildnál jobban néz ki :)) MOndjuk annál egy traktorbelső is szebben fest :)

champagneM 2012.10.19. 12:00:07

@mirigy187: pont azon gondolkodtam mikor néztem, hogy már "elhasználódott" a csaj. Öregszik-hízik, ami persze természetes. Szóval pont nem a kellő eszközzel (küllem) piszkálódsz.

mirigy187 2012.10.19. 12:01:07

@champagneM: Akkor a másikra mit lehet mondani? :) Igaz őt nem is nézik annyian max a véresszájúak :)

mirigy187 2012.10.19. 12:02:39

@mirigy187: Írásai meg a tömény seggnaylás kategória még szaros is marad utána a papír.

Wallstreetbull 2012.10.19. 12:02:57

@desmentir: Tarlós már ott pofára esett (de iszonyúan !), hogy azt hitte (a naív mérnökember), a Fidesz a 2/3-ával valamit változtatni fog sz SzDSZ által létrehozott és mélyen elcseszett budapesti közigazgatási szerkezeten, a 23+1 kiskirályból álló kaotikus világon !

Ehelyett nyakába kapott egy rahedli, hataloméhes fideszes polgármestert, akiknek ESZÜK ÁGÁBAN SINCS ezen változtatni ! Úgyhogy Tarlós a sikeres bunkóból egy mélyen frusztrált bunkóvá vált, ami a bunkóságát egyre inkább fölerősíti.

Amúgy Tarlós az élő példa arra, hogy a hülye pestiek belássák: nemcsak faluhelyen, hanem bizony Pesten is születnek irdatlan nagy parasztok !

champagneM 2012.10.19. 12:03:32

@mirigy187: ugyan, te is véresszájú vagy, csak a másik oldalon csücsülsz. Vedd már észre, hogy egy csónakban evezel velük.
Nem kell a másik küllemén durván csúfolódni. Ennyi, okoska.

mirigy187 2012.10.19. 12:04:54

@champagneM: Nagyeszű. Te kezdted a másik küllemén csúfolódást. Nem baj téged sem az eszedért szeretnek

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.19. 12:05:52

De van-e öszetűzésa frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval, de van-e összetűzés a frakcióval?

Már a riport elején borítékolható volt a fiaskó. Lehet megint a másikat szidni, meg bunkózni, de talán bűnbakkeresés helyett kicsit magunkba kellene nézni, nem?

2012.10.19. 12:13:37

Ilyenkor persze rögtön nem kell a fétisként imádott "női egyenjogúság", a férfiasságukról híres emanci-punciknak ilyenkor kell megérezniük magukban a nőt, no ez az, ami szánalmas.

Amikor egy politikust fingatni kéne, a ballib sajtó sem járt elöl jó példával a saját kutyáik kölykeivel szemben, hanem bő nyállal kérdezett alájuk, ahogy ma is ugyanígy tesz.

Tarlóst meg, tett légyen ezen kívül bármit is egy kicsit szeretem (becsülöm) azért, mert elvette a román nemzeti színeket Magyarország fővárosától, hogy a nemzeti ünnepeinken már ne Bukarestben kelljen éreznünk magunkat.

ezu 2012.10.19. 12:16:16

@hulye.vagyok: Nem csak te nem érted.

dr kivancsivagyok 2012.10.19. 12:30:31

"Ezt mindenki, akinek 95 felett van az IQ-ja érti, azt, hogy maga nem, betudom a fáradtságának - közölte a vadbarom Olgával" azert nem kene Olgat levadbarmozni :D :D

xenuka 2012.10.19. 12:35:50

Tarló úr 170 milliárd forrás elköltéséről szeretett volna beszélni. Kálmán Olga meg csak a szerinte a Fidesz képviselők és Tarlós úr között feszülő ellentét szításához akart Tarlós úr szájából valami olyat kicsikarni/hallani, amit már másnap - a szövegkörnyezetéből kiemelve - az index és a ballib média minden felülete hetekig idézhet!

Tarlós úr egy főpolgármesterhez méltóan úriemberként tűrte 17 percig ennek a nőnek az okoskodását.

Mennyire felkészületlen volt már ez a nő, hogy semmi egyéb kérdése nem volt?

xenuka 2012.10.19. 12:38:12

@ekszvájzed:

"Ilyenkor persze rögtön nem kell a fétisként imádott "női egyenjogúság", a férfiasságukról híres emanci-punciknak ilyenkor kell megérezniük magukban a nőt, no ez az, ami szánalmas."

Tetszik nagyon :)

bioLarzen 2012.10.19. 12:40:05

@dr. mesterseges szinezek: Attól tartok, nem teljesen van igazad - pedig kívánom, bárcsak lenne... De én nem kevés olyan embert ismerek, akiknek nagyon bejön Tarlós városvezetési módszere - holott gyakorlatilag nem ért el semmit - a zászló és a buszok átfestésén, illetve az uniós zászló ülésteremből történő száműzésén kívül. Úgy gondolják, Budapest élére határozott vezető kell, és számukra a határozottság egyet jelent az arrogancia magabiztosságával - ergo, Tarlós határozott, jó vezető.

Szerintük.

bio

bio

xaverta 2012.10.19. 12:40:25

@Trompf:
"A ballibek felhalmozzák az adósságot, milliárdokat költenek semmire, (4-es metró, völgyhíd, alagút, ...)
Aztán ha jön valaki a trutyiba amit hagytak, és rendet próbál tenni, akkor fanyalognak."

Mert ebben a rettenetes válságban, - ahol a körülöttünk levő országokban növekedés van, 2008-ban nem volt sehol, de akkor a szlogen az volt, nincs válság csak, gyenge kormány -, amit a ballibek hagytak, a stadionok építése a legfontosabb, az a rendrakás. A turul téged sem lényeglátással tojt a világra jobbágynak.:)

Nick Reevers 2012.10.19. 13:11:50

...nem olvastam végig, lehet, hogy elhangzott már, de Olga nagyon alul teljesíti önmagát, csak a sajátjait meri meghívni, a Jobbiktól úgy fél mint az ördög a tömjén füsttől, ...már a Szíjjártón sem talál fogást pedig az aztán egy nagy barom...már inkább nézem a Szabó Anettet...szóval az Ő szintjére ment le Tarlós is...mármint az Olgáéra...

Kaja Ibrahim 2012.10.19. 14:15:53

@xenuka: Tarlósúriemberként aposztrofálod? Szegénykém....

lobster thermidor 2012.10.19. 16:18:23

@_zulu_:

Akkor már legalább ketten vagyunk.

dobzse.laci 2012.10.19. 18:20:32

@Magánvéleményem: persze, hogy érdektelen. Végülis csak a város döglik bele.

lyukszusz 2012.10.19. 18:30:51

Ez a Fidesz magatartás, amit képvisel a Tarlós. Lenéző, nagyképű,foghegyről válaszoló tahó stílus.Ha valami nem tetszik,elmegyünk a stúdióból,sértegetjük a másikat... Előbb nézzen körül a jobboldali médiában, hogy milyen hazugságokat írnak másokról, utána futkározzon a bíróságra! Ekkora egy tuskó, tapló ember,és még ezt hívják vezetőnek! Kálmán Olgának a nyomába sem érhet iq-ba!Tahó vagy Pista! ( mehetsz feljelenteni)

Jaffar 2012.10.19. 18:52:14

Na sikerült elejétöl a végéig végignéznem.

Akinek ugyanez sikerült és még mindig úgy gondolja, hogy K. Olga a hunyó, annak egyenként a k. anyját.

PS:

Útálom a pocakos kormányföket...

itt élned, halnod kell (törölt) 2012.10.19. 19:06:20

Magam is MUOSZ tag vagyok, maximálisan egyetértek az állásfoglalásukkal:
"Demokratikus nyilvánosságban a választott politikusnak kiélezett interjú helyzetekben is kötelessége tárgyszerűen válaszolni, és nem engedheti meg magának, hogy az újságírót minősítse, sértegesse, avagy főnökeivel fenyegesse. A főpolgármester pénteki bocsánatkérése, amely csupán női mivoltában követi meg a riportert nem elégséges gesztus: Kálmán Olgától mint újságírótól is bocsánatot kell kérnie."

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.10.19. 19:15:04

Szerintem Kálmán Olga azért sajtómunkás - és nem újságíró -, mert nem lényegi kérdésekre volt kíváncsi, hanem kiprovokálta a birkatürelmű emberből ezt a választ.

Hosszú ideig látható volt, hogy kedélyesen válaszolgatott, aztán K.O. ezredszer feltett kérdésére válaszolt így, ahogy nem szabad.

Kaja Ibrahim 2012.10.19. 19:33:59

@mbemba: Ha Olga sajtómunkás, akkor Tarlós Fidesz-munkás.Ez evidencia.Csak az a különbség, hogy nem Olga kérdéseitől rohad az ország és nem tőle lettünk Európa bohócai.

2012.10.19. 20:33:50

@Kaja Ibrahim:

Mert az előzőektől ugyan vajon mik lettünk, csak úgy kérdem, ha éppen nem bármivel és bármikor seggbekúrható ócska köcsögök?

Mi volt az a semmiből előhúzott beteg lelkű, gumival lődöztető, táncikáló, s már a válság előtt megszorongatni kezdő aljas paprikajancsi, mi ??? Européer politikus netán?

Össze kéne kötözni ezzel a mai nyavalyás barommal, és mindkettőt kilökni a légzsilipen, szkafander nélkül, bohóckodjanak addig egymás pukkadó pofázmányába, amíg tudnak ...

Olgacicád meg azután kérdezgesse ugyanilyen masszívan a maradék ballibet, hogy pl. hová tűntek az őáltaluk anno kisíbolt milliárdok, vagy számszakilag mennyi is megy el a pontosan mennyi cigány dajdajozására, vagy mi is ez a mostani balhé a millamenet körül ... :)

Kaja Ibrahim 2012.10.19. 20:47:18

@ekszvájzed: Igazi jobbikos megnyilvánulás!Zsidózni nem szoktál? Egyébként jártál már Pesten?
Igaz,én még nem ganéztam disznóólat.

2012.10.19. 20:58:37

@Kaja Ibrahim:

Nem igazán vagyok a (valódi libsi gondolkodóktól ugyan meglehetősen idegen) skatulyáidra kíváncsi, de hogy antiliberális vagyok, miután már volt szerencsém meglátni a csodálatos világura libsizmusotok igazi arcát, az fix. Jobbik, mi ... Bár erősen hajlok rá, hogy a hozzád hasonlók miatt inkább rájuk szavazzak majd. Lévén más az ilyenekkel szemben valójában nem áll rendelkezésre.

a démonjaiddal küzdölgessél máshol, te szegény tipikus primitív, aki szerint csak "fővárosi" van, meg "vidéki paraszt" ... Szép is lehet ennyire egységsugarúnak lenni, igaz, ezt még libsi koromban sem próbáltam, mert akkor is az ember sokféleségét hittem. Ahelyett, hogy inkább örülnél, hogy az orrbányt se csipázom, te belpesti belterj ... Apropó és az érvek hol maradnak a csodás, felsőbbrendű vitakészletedből? :)

Kaja Ibrahim 2012.10.19. 22:17:33

@ekszvájzed: Voltál libsi is? Megvilágosodtál menet közben?
Tudod, az egész élet disztingválásból áll.(Hogy Te is megértsd:megkülönböztetni, különbséget tenni.)
Ha valakivel nem vagyok egy véleményen, de emberi hangon képes vitatkozni, az olyannal maximálisan udvarias vagyok.
De aki erre képtelen és jelzőosztogatással kezdi, az olyannal hasonló stílusban beszélek, sőt, ráteszek egy lapáttal.
Remélem világos.
Viszont mit jelent az a szó, hogy "küzdölgessél"?
Igaz, még csak 59 éves vagyok, de eddig ezt a szót még nem hallottam.
Mellesleg nem vagyok belpesti, családi házban lakom. Respektálom, hogy nem "csipázod" az alcsúti nemzetrontót. De akkor Neked ki jön be?
Mert az nem derült ki.

2012.10.20. 01:33:57

@Kaja Ibrahim:

Ami nekem tetszett volna, már 1990-től, az egy nyugat-európai színvonalú jóléti állam lett volna, annak minden előnyével, beleértve a tisztességes megélhetést, és a közbiztonságot is. És ezt nem kaptam meg a Nyugat nagy barátaitól, de még a Nyugattól sem.

Akkor voltam 18-20 körül, és a "rendszerváltást" kicsit az én "forradalmamnak" is éreztem, ami a én nemzedékemnek is kijár, nemcsak az 56-osoknak, meg a 68-asoknak. Lelkes voltam, mitagadás, mert hittem, ahogy egy húszéves hisz.

Továbbá tetszett a libbancsok alternatív-undergound zenéje (a korábbi, meg az akkori, nem a későbbi, meg a mostani ...) És hittem nekik, de már örülök, hogy az a fajta kultúra régen leszakadt róluk, így még lehet szeretnem ...

Azért is csalódtam bennük, mert látom, hogy nem a nép felemelése az érdekük, nem az, hogy a rendesen, mutyizás és rablás nélül élni próbálók tömegei boldoguljanak. Villáikból és lakóparkjaikból, meg irodaházaikból kinézve, azokat a tetejébe még leirígyezik, leparasztozzák, leadócsalózzák, lefelelőtlenezik, megvetik. Azt mondják, hogy élhetetlen csórók, mert nem találták meg a helyüket ebben a kölcsönnel-kamattal folyó uzsorásmennyországban, a rablókapitalista Kánaánban.

A magyarság ellen harcolnak, ami szitokszóvá lett náluk, pontosan a "bunkó", a "sötét", a "söpredék", stb. szinonímájává, és minden "nemzeti" ellen küzdenek, még azt is beleértve, ami a régi magyarság szebb oldalai közé tartozott, manapság pedig pusztán azért, mert a mostani kormány még a vécéje ajtajára is ezt a szót írja ki ...

Magyarul: aki "magyar" az nem velük (mármint a "magyar" fogalmát mindössze az állampolgárságra és a nyelvtudásra leszorító szélsőséges liberálisokkal, és a tőke elleni harcot már rég elfelejtett, de helyette inkább megállás nélkül fasisztázó volt vörösökkel) van ...

És. Bár világos, de úgy érzem, veled nem személyeskedtem ... Hozzád intézett első hozzászólásomban mégis, hol alkalmaztam (rád?) bármilyen jelzőket, hogy utána jobbikozni-parasztozni támadjon úri kedved? Pusztán azon dühöngtem, hogy mégis mitől más az egy országnak, hogy ki miatt veszik hülyébe?

Mert ezektől az eddig szerepelt önimádtató lelki nyomorék harácsolóktól és fosztogatóktól ugyan nem telik más. Nem mérem külön mércével egyiket sem, mert mindkettő a totális tehetségtelenségét palástolja a felesleges / káros buzgólkodásaival, ami mögött pedig csak a buta vagy gonosz rosszindulat van.

No, ha ez bármilyen jobbikos alapvetésre hajazna, hát én mondom neked, hogy csupán a véletlen műve. De mondj nekem olyat, aki meg akarja csinálni végre a rendes és normális, a becsületesek számára élhető országot itt, és kitakarítja ezt az Augiász istállóját, és még az unokámat is rá fogom szavaztatni, ha lesz ... :)

PS: A "küzdöl" szótő, mint olyan a "Baljós Árnyak" magyar szinkronjából való, hehe. Az idióta Jar-Jar Binks dumája ... Már ha ismered a Star Wars-ot. (Tudom-tudom, ez nem nagy műveltségre vall, de ötletes volt a fordító azokban a kitekert szavakban)

KopaszMercis 2012.10.20. 09:42:27

@_zulu_:
Nincsen semmi....
Szaladtam mar en bele olyanba h azt hittem valaki azert frusztralt mert szegeny es allitasa szerint nem volt az. Mondjuk nekem a valosagnak tunt, ezert eleg ciki volt de ez van.
Nezd alapvetoen totalisan mas nezeteink es velemenyunk van... Nem az en onvedelmi mechanizmus, hogy biztos azert mert a masik hulye. Nem KELL elhigyed, az en IQm (bar kivancsi vagyok hogy te szemelyesen mennyire szoktad okosnak tartani azokat az embereket, akik nem hiszik el az igazat... Ugye ugye?), de mindenkeppen erdemes azt atertekeld, hogy vajon tenyleg i telligencia hianyaban latom-e ugy a dolgokat, ahogy vagy mas esetleg mas miatt? Lehet hogy en nem a kommunizmusban szocializalodtam, es azert antipatikus nekem egy ilyen buzi mint a tarlos? Lehet, hogy nekem nem er veget a vilag Hegyeshalomnal es ez ezert elvarom a vezetotol, hogy a beosztottjai altal vegzett munkaert felelosseget vallaljon?
Szerintem itt van a kutya elasva.. Nem tudom, hogy spec IQban elorebb vagy hatrabb vagy-e... Nehezen hinnem el, hogyha te tenyleg objektiv intelligensebb vagy nalam, akkor az eddig altalad kepviselt ertekrend nem valami trollkodas mindossze, de lehet, hogy nem, es oszinte vagy... En, ha ez igy lenne (egyelore feltetelezem inkabb a setetseget), akkor viszont tudnam, hogy vagy onos gazdasagi erdek (ertsd, vmi oligarcha szeru kotodes exekhez a komcsikhoz) vagy pedig tenyleg a kadarjanos erotikus almok rabjava nevelt teged ez a mostani kommunista rezsim.
Tehat lehetsz te okosabb vagy tehetosebb, az en vilagkepem ugy is kerek...

Nekem nem kell bemeseljem magamnak, hogy a masik egy sotet csoro barom, amikor az nem igaz, es az en ertekrendem es vilagom ugy is kerek egesz.

Neked viszont el kellene azon gondolkodjal, ha amit korabban leirtam igaz, akkor hol van a te vilagkepedben a kutya elesve... ;) Lesz majd megint a Bayer Zsolti fele melegfelvonulas, ott biztos kapsz ra valaszt ;)

KopaszMercis 2012.10.20. 09:48:14

@champagneM:
Carlin-nak sem kellett, akit a szellemi vezetod, Tarlos olyanbenan probalt utanozni... Na de nem piszkallak, a szegeny embert nem illik ogy zrikalni ;)
@_zulu_:
A cigany nalam nem borszinhez kotott jelzo... A magyarok rosszul hasznaljak, mert egy viselkedesi kultura ES egy borszinhez kotik egyszerre... En a jelzot nem kotom borszinhez... A nepes fidesz szavazo tabor mar pedig buta ciganyok gyulekezete.. Borszin ide, borszin oda. Szerintem ez igazsagos nem?

Kaja Ibrahim 2012.10.20. 12:40:10

@ekszvájzed: Nos, nem vitatkozom veled,mondhatom egyetértek.
De ne reménykedj! Soha, egyetlenegy kormány nem fogja a nép felemelkedését szolgálni, mindegyik elsősorban a saját zsebére fog dolgozni.Különbség csak a mértékben van/volt/lesz. Számomra ez a mostani banda a legszörnyűbb.Orbán és holdudvarának nyíltan vállalt farizeussága, elvtelensége,elmebeteg gazdaságpolitikája, a demokrácia felszámolása Európa bohócaivá tett minket, sokkal inkább, mint a korábbi kormányok idején..
Nyugatról pedig: sok évet, sok országban dolgoztam, turistaként is sokfelé jártam. Messze nem akkora kánaán, mint ami a hazai köztudatban van.
Szummázva: a rendszerváltástól sok ember túl sokat várt, de nem jött össze. Ráadásul a magyarok tökéletesen éretlenek a demokráciára, nem tudnak élni vele, a szabadságot összetévesztik a szabadossággal. Jelenleg az orbáni politika egyértelműen a diktatúra irányába halad.
Bő 10 évet dolgoztam Németországban, főleg Bajorországban és sok ott élő ex-DDR-essel találkoztam. A korombeliek, vagy idősebbek többsége visszasírja az akkori időket. Ugyan nem utazhattak, de a mindennapi életük, biztos megélhetésük adott volt. Nálunk ugyanaz a helyzet. Lehet bolsizni, komcsizni, de rend volt, lényegesen kisebb volt a bűnözés.
Magyarország legnagyobb átka Orbán Viktor. Amíg ő aktívan politizál, ebben az országban nem lesz béke és nyugalom.A józan többségnek össze kellene fogni és el kellene zavarni őt. Ki kellene alakítani egy nagy koalíciót, mint ahogy a németek tették. Orbán a magyarság legnagyobb ellensége.

2012.10.20. 14:29:39

@Kaja Ibrahim:

Szerintem azzal van a gond, hogy a zorbány és válogatott baráti köre azt hiszi, úgy kell egy ország anyagi függetlenségét, és pénzügyi megerősödését megteremteni, hogy reménytelen homokzsákpüfölésbe kezd egy nemzetközileg az egész világnak diktáló pénzosztó és -beszedő bagázzsal,

(amelyik még a világválságból is a hasznot akarja kihúzni, mindegy, milyen áron, ahelyett, hogy az adósain való megkönyörüléssel segítene rajta. Akik ráadásul az egész válságban totál ártatlanok).

Olyan, mintha egy csapat maffiózóval tárgyalna a védelmi pénzről. Ezeknek pedig inkább az ő hivatali elődei feszítették szépen szét az ország ánuszát, az esedékes beöntésekhez és injeciókhoz ...

Emellett pedig természetesen ugyanazt az esztelen pazarlást, és végiggondolatlan tervezést műveli, mint elődei. Mondom: tehetségtelenség. Aki meg tehetséges itt, azt az ilyen pénzügyi muftik már régen zsebre tették, úgyhogy azok úgy táncolnak, ahogy, és az ő ügyeik szolgálatában állnak.

Ha megtudnánk a tényleges valót, hogy 22 év alatt mi mindenre ment el itt kozmikus mennyiségű pénz és abból mennyi érdemi, vissza is térülő haszna volt az egész államnak / országnak, vagy egyáltalán volt-e a kiadásoknak bármi értelme is, akár tökön is lőhetnénk magunkat a kétségbeesett dühtől.

Nem vitatom, hogy o. v. ügyefogyott de öntömjéneztető fosfej. Mégis: hasonló nyugati pártok szövetségének választják alelnökévé sokadjára is, ez meg biztos nemzetközi összeesküvés. És a nyugatiak nem hülyék, mert összességükben sokkalta több értesüléssel bírnak erről az országról, amennyit akár egy akadémikus is felfogni képes. Valamit tudnak, amit ő vagy szintén tud, vagy még csak nem is sejt.

Szerencsés vagy tehát, hogy civilizált környezetből értékelhetted ennek a mai magyar rendszernek az életét, de attól tartok, túl sokan vannak ilyenek, és túl könnyű nekik, mert nem abba a széles tömegbe tartoznak, amely nem más, mint a felső tízezer pártfüggetlen hazardírozásainak vesztese, máról-holnapra szorongva élő kiszolgáltatottja, azoké, akik kaszinónak, kertitörpe-bazárnak és idomítótelepnek nézik az országot.

Összefogás, ez jó varázsszó, de mivel mindenki mantrázza, kevéssé hiteles. Hiányában azok is bűnösök, akik a magyar nép történelmi bűnei és hibái felemlegetése mentén kezdtek el dolgozni annak széttépésén, miután a "rendszerváltásnál" jó esély volt arra, hogy a közelmúlt viselt dolgai után igazságot teremtsen, és a kor lezárulásában közös nevezőre jusson.

Akkor kellett volna azt tenni, amit a németek: minden titkosítást feloldai, mindenkit elszámoltatni, és felelősségre vonni, úgy-ahogy sikerrel is. Más kérdés, hogy az a nemzetközi politika amely a németség múltbani politikai és háborús bűneire hivatkozva az évtizedek alatt mindannak totális megfordítottját alakíttatta ki, nem fog-e inkább egy új iszlám forradalomhoz, és a németség szétszóratásához vezetni majd, Európa közepén ...

szekertabor · provo.blog.hu 2012.10.20. 15:31:04

@wowerman: "Lehet hogy ez nektek fideszeseknek újdonság lesz de így senkivel sem beszélünk ha magunkat kulturált embernek valljuk (Tarlós lehet hogy nem), akár férfi az illető akár nő"

Lehet, hogy ez neked újdonság lesz, de nálunk, kulturált embereknél, nem szokás a nekünk nem tetsző, ám politikailag közömbös vélemény alapján következtetni a másik politikai irányultságára, és eszerint minősítgetni. Amit írtam, fenntartom: Kálmán Olga nem riporterhez méltóan viselkedett, amikor képtelen volt értelmes kérdéseket feltenni, és a női mivoltát használta fegyverként a riportalannyal szemben.

Aki politikusnak áll, az el kell viselje a kellemetlen kérdéseket, aki pedig riporternek, az el kell viselje a kellemetlen válaszokat.

wowerman 2012.10.20. 16:18:32

@szekertabor: 1: akkor mondd hogy tévedtem. 2: te nem ugyanezt csinálod most, levonsz egy következtetést kevés info alapján? 3: most komolyan, a saját dumámmal vágsz vissza?

wowerman 2012.10.20. 16:19:19

@szekertabor: mellesleg van különbség a kellemetlen válaszok és az anyázás között. persze nem mindenkinek.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.10.26. 10:26:11

Egy riporter ne lepodjon meg, ha neha a fagyi visszanyal.

En Tarlos helyeben elovettem volna egy parnat es lefekudtem volna aludni: "Olga, kelts fel a riport vegen!".
süti beállítások módosítása