HTML

Szarjon sünt

Örök emlék tahó, pofátlan, gátlástalan, vagy épp hazug közszereplőknek, médiamunkásoknak. S talán majd a követendő példáknak is.

Friss topikok

Annyira próbáltam elhúzni, hogy ez a buta liba bekerüljön, de egyszerűen nem volt ellenfele. A politikusok hazugságaránya közismerten magas, de csak keveseknek sikerül azt a szintet megugrani, hogy egyrészt fingjuk nincs, miről beszélnek, másrészt minden egyes szavuk hazugság. 

Selmeczi ez a kategória, ma az volt a harci feladat, hogy az egyébként elég gázos szoci gazdasági programra replikázzon. Ez sikerült:

"Vissza akar jönni a bankárkormány Míg a Fidesz a bankokat adóztatja, addig az MSZP a magyar embereket adóztatná meg. A magyar családok már ismerik az MSZP válságkezelési módszereit, ennek érezték hatását a devizahitelesek is. A szocialisták most bemutatták, hogy még több pénzt akarnak kihúzni a bérből és fizetésből élő emberek zsebéből a többkulcsos adórendszer visszaállításával".

Fáj szavanként cáfolni, de annyit talán érdemes leírni, mert nem sokan tudják, hogy bármilyen szar az MSZP progija, azt kihangsúlyozza, hogy a kis keresetűek adóterhelése csökken, a gazdagoké nő, a teljes bevételen nem akarnak változtatni, mert szarban a költségvetés.

Félek, hogy jön még Gabi erre, azt meg remélem, hogy az unokái is undorral olvassák, hogy miket művelt szóvivő korában a szánalmas nagyanyó.

Címkék: Selmeczi Gabriella

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sunt.blog.hu/api/trackback/id/tr1004860117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kaja Ibrahim 2012.10.20. 22:44:52

Kiflievő szenátorasszonynál csak egyet nehéz eldönteni: a kinézete vagy a szellemi kapacitása borzalmasabb.
süti beállítások módosítása